Körmendi Gitta: ÖRÖK HŰSÉG

Aki előttem jár az utat mutatva,
annak csillagporos a cipője sarka,
mégis eljön hozzám, e földi világba,
s szeretetként rezdül szívem ritmusára.

Meg tud érinteni úgy is, hogy nem látom,
szerelmének tüze a lelkemben lángol,
és szítja e lángot egyre magasabbra,
segít emlékezni elnémult szavakra.

Melyekkel boldogan ígéretet tettem,
mindenkor megőrzöm, örök szerelemmel.
Ő hű maradt hozzám, ám én elfeledtem.
Egymagára hagytam volt ígéretemmel.

Nélkülem őrizte közösen szőtt álmunk,
melyben nem volt benne, hogy valaha válunk.
Örök hűségével mindig velem maradt,
s felidézte bennem újra a szavakat.

Hívása átrezgett ájult éjszakákon,
mégsem emlékeztem, hogy kinek hiányzom.
Arra sem, hogy ki, és mért’ hiányzik nekem,
mért’ kísért emlékként egy igaz szerelem.

Most már tisztán látom, hogy akire vágytam,
az még sohasem volt tőlem különváltan.
Szívemen át emel egyre magasabbra,
hogy ne érjen sárba többé cipőm sarka.